Női kézilabda: a Dunaferrnél nemzetközi kupaszereplésre pályáznak

Vágólapra másolva!
2010.08.16. 17:10
A pontosan egy évvel ezelőtt újjáalakult Dunaferr női kézilabdacsapatának szakmai igazgatója nem tartja kizártnak, hogy a következő idényben nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen végez az együttes.
Erről Sáriné Kocsis Erzsébet szakmai igazgató beszélt a klub hétfői sajtótájékoztatóján. „Nehéz időszakot zártunk le tavaly, sikerült megmenteni a csőd szélére sodródott csapatot. A tartozásokat rendeztük, és hála az előző idénybeli hatodik helyezésnek, a támogatóink megmaradtak, illetve újak jöttek. A csapat magja azok az érett játékosok, akik az elmúlt évtizedben sok szép sikert ért el velünk, és ők most is vállalják a bajnoki szereplést” – fogalmazott Kocsis, aki azt elárulta, a 2010–11-es szezonban ő maga már nem lesz játékos.Hozzátette, Radulovics, Ferling, Nagy, Balogh és Gáspár mellé öt olyan játékost is leigazoltak, akik ifjúsági, illetve junior korú, mert gondolni kell a jövőre is. Ráadásul Kiss Szilárd is visszatért a kispadra, mert a meghatározó játékosok egyértelműen őt akarták vezetőedzőnek.„A hamarosan kezdődő idényre a költségvetésünk nagy része már biztosítottuk, de tovább kell dolgozunk ezen a téren is. Bízunk benne, hogy a tavalyi teljesítményünket meg tudjuk ismételni, és akkor nem tartom kizártnak, hogy elcsípünk egy nemzetközi szereplésre jogosító helyezést” – fogalmazott Kocsis Erzsébet.
Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik