Férfi kézilabda: a csőd szélére került a montenegrói bajnok

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2010.09.17. 10:39
Címkék
Podgoricában néhány évvel ezelőtt nagy tervekkel kezdték egy olyan kézilabdacsapat fölépítését, amelynek nemcsak otthon, hanem a nemzetközi szinten is fontos szerepet szántak. Mára azonban elfogyott a pénz.
A tervük az volt, hogy a CO Zagrebhez hasonlóan (amelynek modelljét a szlovén Celje PL és a bosnyák Bosna Sarajevo is átvette) olyan csapatot hozzanak létre, amelyben a válogatott tagjainak zöme játszik. A Buducsnoszt Podgorica férfiegyüttese ezért igen erős keretet épített fel, még az ex-szegedi Nenad Perunicsicsot is leigazolta, így az elmúlt két évben magabiztosan megnyerte a hazai bajnokságot. Viszont elfogyott a pénz, a klub a csőd szélére került, és az elmúlt napokban az illetékesek úgy döntötték, hogy az idén nem neveznek be az első osztályba. A klubhoz közel állók szerint még az sem biztos, hogy a másodosztályban vállalják a szereplést. Nem tudni, hogy az egyesület talpra tud-e állni, így viszont ismét a Lovcsen Cetinje veheti át az egyeduralkodást a montenegrói férfi kézilabdázásban.
Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
8 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
14 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
23 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
31 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
41 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája