Pályázunk a 2014-es Eb megrendezésére

MTI MTIMTI MTI
2010.09.30. 16:57
null
Ha sikerrel járunk, négy év múlva hazai pályán szurkolhatunk a magyar csapatnak (Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy jelzi kandidálási szándékát a 2014-es női Európa-bajnokság megrendezésére a kontinentális szövetségnek (EHF).

Szerdán dőlt el, hogy újra lehet pályázni, mert bár az EHF múlt szombaton határozott volna a rendező kilétéről, a két jelentkező, Szlovénia és Törökország egyaránt visszavonta pályázatát.

A magyarok a horvátokkal közösen – szintén szombaton – alulmaradtak a dánokkal szemben a 2014-es férfi Eb-ért folyó versenyben.

„Mivel sajnos nem kaptuk meg a rendezési jogot, így eleve foglalkoztunk volna azzal, hogyan tovább, a női versenyre ugyanis nem kellene társulni senkivel” – mondta el az MTI-nek még szerdán Sinka László, az MKSZ elnöke.

„A férfi Eb-re minimum 15 ezer, a nőire minimum 10 ezer férőhelyes csarnok szükséges. Előbbi nincs az országban, ezért pályáztunk közösen a horvátokkal. Tízezer néző befogadására ugyanakkor a budapesti Papp László-aréna megfelel” – tette hozzá Sinka.

Magyarország legutóbb 2004-ben adott otthont női kontinensviadalnak, akkor Budapest mellett Győr, Zalaegerszeg, Békéscsaba és Debrecen volt rendező város.

A lehetséges helyszínek bejárása 2011 januárjában vagy februárjában lenne, míg április 8-án vagy 9-én születik végleges döntés arról, hogy melyik ország ad otthont a 2014 decemberében esedékes női Eb-nek.

Legfrissebb hírek

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
9 perce

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
15 perce

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
44 perce

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
7 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
7 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
9 órája