Szombaton dönt az EHF a magyar-horvát férfi Eb-pályázatról

2010.09.21. 17:05
null
A riválisként korábban megküzdő Balic (jobbra) és Gál (fent) ezúttal egy oldalon áll (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) pénteken és szombaton kongresszust tart Koppenhágában, amelyen – többek között – döntést hoz a 2014-es férfi Európa-bajnokság helyszínéről. A torna megrendezésére a magyar-horvát pályázat mellett Dánia jelentkezett.

A dánok nagyon erős vetélytársai a magyar-horvát kandidálásnak, mivel számos nagy tornának adtak már otthont, de a mieink számára előny, hogy a szurkolóknak alacsonyabb költséggel járna a magyarországi, illetve horvátországi tartózkodás.

Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke keddi tájékoztatóján ezen kívül elmondta, hogy a nemzetközi szövetség meghívta bázeli központjába 11 nagy európai szövetség (magyar, horvát, spanyol, francia, norvég, német, dán, svéd, román, szerb, lengyel) vezetőit, hogy több témában is egyeztessenek.

A kongresszuson megtárgyalták a következő 15 év versenynaptárának kérdéseit (a kontinentális szövetségekkel már korábban egyeztetett az IHF): eldőlt, hogy továbbra is kétévente, a páratlan esztendőkben lesz világbajnokság, a kontinensbajnokságokat pedig a javaslat szerint egy időben tartanák – a női tornákat novemberben, a férfiak küzdelmeit januárban.

2013-tól változik a világbajnokságok lebonyolításának rendje: a 24 részt vevő csapat a csoportküzdelmek után (azt még nem döntötték el, hány csoportban vetélkednek majd) kieséses rendszerben folytatja a viadalt a nyolcaddöntővel.

Sinka László arról is beszámolt, hogy a magyar-horvát Eb-pályázat tízperces kampányfilmje Ivano Balic és Gál Gyula főszereplésével készült el.

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) kompenzációt fizet a világbajnokságon részt vevő játékosokat adó kluboknak, valamint szövetségeknek, továbbá emeli a pénzdíjat és a rendezőknek fizetett összeget is.

Az IHF kiemelt feladatának tekinti a sportág további népszerűsítését, annak érdekében, hogy tovább erősítse a helyét a világszerte ismert és népszerű sportágak között, különös tekintettel az olimpián szereplő sportágak rendszerében.

Az IHF jelentős figyelmet fordít a gyermek-, illetve az iskolai kézilabdázás fejlesztésére és promótálására. Ennek egyik új formája a „street handball" bevezetése és elterjesztése, valamint az iskolai világversenyek országonként, felmenő rendszerben történő megszervezése (World Handball Game).

Az IHF fontosnak tarja a kommunikáció szintjének emelését, a nemzeti szövetségek és a média képviselőinek gyors és pontos tájékoztatását. Ezt a célt szolgálja a nemzetközi szövetség www.ihf.info címen elérhető, megújult internetes honlapja is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
23 órája

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28