Női kézilabda: nehéz ellenfelet kapott a Vác az EHF-kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.27. 11:48
A Syma-Vác az egyik legkeményebb ellenfelet, a spanyol Elda Prestigiót kapta a női kézilabda EHF-kupában, a 32 között.

A szerdai bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzést november 13-án vagy 14-én Vácott, az egy héttel későbbi visszavágót pedig Spanyolországban rendezik.

Az Elda az előző idényben EHF-kupa-döntős volt, és korábban többször szerepelt a Bajnokok Ligájában is.

„Belenyúltunk, de nem látom reménytelennek a helyzetet. Ha összekapjunk magunkat, van esély a továbbjutásra. A mostani Elda sem rossz, hiszen a BL-selejtezőből került át az EHF-kupába, de már nem olyan erős, mint évekkel korábban, amikor menetelt a BL-ben is” – mondta a távirati iroda érdeklődésére Németh András, a Vác vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik