Ultimátum nincs, de Kovács Péter győzelmi kényszerben van

S. J.S. J.
2010.10.11. 16:17
A román ProSport című sportlap főcímben kiáltja világgá, hogy ultimátumot kapott Kovács Péter, az Oltchim Valcea női kézilabdacsapatának nyáron szerződtetett edzője, mivel együttese kikapott a BL első fordulójában a dán Randers otthonában.

„Hogy finoman fogalmazzak, erős túlzás, amit egyes szenzációra vadászó itteni lapok írnak, mert egyetlen elvesztett mérkőzés miatt természetesen se a játékosokat, se engem nem fenyegettek meg, szó sincs arról, hogy ultimátumot kaptunk volna" – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Péter.
„Hogy finoman fogalmazzak, erős túlzás, amit egyes szenzációra vadászó itteni lapok írnak, mert egyetlen elvesztett mérkőzés miatt természetesen se a játékosokat, se engem nem fenyegettek meg, szó sincs arról, hogy ultimátumot kaptunk volna" – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Péter.

„Az viszont tény, hogy a hazatérés után nem dicséretet kaptunk a klub és a főszponzor vezetőitől. A hét végén nyernünk kell a Toulon ellen, s persze továbbra is az a tervünk, hogy minél előkelőbb helyről, lehetőleg az élről jussunk tovább roppant erős csoportunkból."  

A Valceának ehhez a Toulon és a Randers mellett a norvég Larvikot is meg kell előznie. A román élcsapat október 17-én hazai pályán javíthat, az első meccsét a Larvik ellen elvesztő Toulon ellen.

C-CSOPORT
1. Randers (dán)1 
1
– 
–  27–23 
2
2. Larvik (norvég) 1
1–
–31–28
2
3. Toulon (francia) 1
–
–
1
28–31
0
4. Oltchim Valcea (román) 
1
––1
23–27
0

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
14 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Elkapta a rajtot a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.08. 10:57

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48