Fazekas Nándor: Nagy és megoldhatatlan problémáink eddig sem voltak

2010.11.09. 18:58
null
Fazekas Nándor szerint már nincs akadálya a további közös munkának (Fotó: Mirkó István, archív)
A Magyar kézilabda-szövetség vezetői ma egyeztettek a férfiválogatott képviselőivel a Nagy László-ügy kapcsán. A szövetség illetékesei hasznosnak ítélték a mai tanácskozást, ahogy a csapat egyik képviselője, Fazekas Nándor is.

Mint ismeretes, Nagy László múlt heti, problémák sorát megfogalmazó levelét követően a válogatott keret tagjai kiálltak az átlövő mellett, és kérték az MKSZ vezetőit, egyeztessenek azokról a problémákról melyeket az átlövő nyílt levelében felvetett.

A szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint az MKSZ vezetői – Sinka László elnök és Vass Sándor szakmai alelnök – ma találkoztak Százhalombattán a csapat képviselőivel, Fazekas Nándorral, Császár Gáborral, Laluska Balázzsal és Iváncsik Gergővel.                     

„Részletesen áttekintették a magyar nemzeti válogatott felkészülését, ellátását érintő körülményeket és lehetőségeket – Vass Sándor például alapos, érthető és megnyugtató tájékoztatást adott a sportolók biztosításáról –, valamint a játékosok szereplésével összefüggő további kérdéseket, amelyekkel kapcsolatban az elmúlt napokban több nyílt levél, közlemény, sok nyilatkozat és vélemény került nyilvánosságra" – áll a szövetség mai találkozóról szóló beszámolójában.

A játékosok részéről Fazekas Nándor nyilatkozott az egyeztetésről.            

„Nagyon jó hangulatú és hasznos beszélgetést folytattunk, nyíltan szóltunk minden, a válogatott munkáját és felkészülését érintő, felmerült témáról. Hozzáteszem, nagy és megoldhatatlan problémáink eddig sem voltak, ezután még kevésbé lesznek, és senki részéről sincs semmi akadálya az eredményes és hatékony közös munkának" – idézi a szövetség a válogatott kapusát.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik