Férfi kézilabda-vb: Meghalunk a pályán a lengyelek ellen - Lékai

2011.01.25. 20:29
Kőkemény mérkőzés vár a férfi kézilabda-világbajnokságon a 7. helyért a magyar válogatottra Lengyelország ellen: Lékai Máté és Császár Gábor szerint csapategységünkkel arathatunk diadalt a klasszisok sorát felvonultató rivális felett. A két játékos a Spanyolország–Magyarország (30–24) mérkőzés után a Sport Tv-nek nyilatkozott.

„Ritkán kap az ember akkora esélyt, amekkorát most a norvégok felkínáltak. Sajnos a második félidő elején kicsit »bent maradtunk az öltözőben«, futottunk az eredmény után, és ekkora előnyt ilyen erős csapatnak nem lehet adni. Mindent megtettünk, és így is játszhatunk a hetedik helyért. Óriási küzdelmet várok a lengyelek ellen, főleg, hogy náluk nyertünk felkészülési tornát. Meghalunk a pályán, meg akarjuk szerezni a győzelmet! – mondta Lékai.

„Ez a mérkőzés nyögvenyelősre sikerült, főleg a 2. félidőben. Sok ziccert kihagytunk, Sterbik friss erő volt a kapuban, lazán játszottak, mi meg elfáradtunk. Egyfolytában tudtak cserélgetni, váltották az embereket. A félidő közepéig bírtuk, utána elléptek. Hiányzott az a nüansznyi plusz, amely, remélem, pénteken meglesz. Nagy eredmény a magyar férfi kézilabdának, hogy a hetedik helyért játszhatunk. Nem akarjuk itt abbahagyni: a lengyelekkel három hete játszottunk, csapatként jobbak vagyunk” – így Császár.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28