Női kézilabda: a Győri ETO ismét megrendezné az MK négyes döntőjét

2011.02.15. 18:39
Az már eldőlt hogy április első hétvégéjén rendezik meg a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, de a helyszín egyelőre kérdéses. A Győri Audi ETO KC az előző esztendőhöz hasonlóan szívesen otthont adna a sorozat fináléjának – olvasható a kisalföldi klub hivatalos honlapján, a gyorietokc.hu-n.

A Magyar Kézilabda-szövetség március 3-án rendezi meg székházában a négyes döntőbe jutott csapatok között a rendezés helyszínére való licitálást. Vanyus Attila a Győri ETO elnöke jelezte, szívesen otthonul látnák a többi csapatot ebben a szezonban is.

„Természetesen szeretnénk, ha ismét mi rendezhetnénk meg a kupadöntőt. Szponzorainkkal egyeztettünk, már most sikerült egy elég komoly összeget összegyűjteni a licitálásra. Bízunk a címvédésben, és azt szeretnénk, hogy hazai közönség előtt hódítsuk el újból a Magyar Kupát!” – nyilatkozta a honlapnak Vanyus Attila.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44