Női kézilabda: Radulovics Bojana orvosi tanácsra visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.10. 10:05
null
Radulovics Bojana visszavonul (Fotó: Németh Ferenc)
Visszavonul Radulovics Bojana, a Dunaújváros női kézilabdacsapatának emblematikus játékosa.

A 38 éves átlövő, akit kétszer is a világ legjobbjának választottak, az MTI-nek szerdán elmondta: orvosi tanácsra fejezi be a pályafutását.

„A gerincem már nem bírja. Fennáll a veszély, hogy ha rosszul esek, akkor olyan súlyos sérülésem lesz, hogy nem tudok többé lábra állni. Ezt nem kockáztathatom meg. Olyan vagyok, hogy ha pályára lépek, akkor száz százalékot szeretnék nyújtani. ám ez már nem lehetséges. Sajnálom, mert egy-két évet még szerettem volna játszani” – nyilatkozta a 2000-ben olimpiai, 2003-ban világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó.

Radulovics a Dunaferr együttesével 1998-ban EHF-kupát, 1999-ben pedig Bajnokok Ligáját és európai Szuperkupát nyert többek között. A dunaújvárosi csapattal négyszeres magyar bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
11 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik