Női kézi: az ETO bejelentette Ambros Martín érkezését

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.05.21. 11:10
null
Ambros Martín (jobbra) sajtótájékoztató keretében búcsúzott Pamplonában (Fotó: diariodenavarra.es)
Ahogy azt előre jeleztük, ma hivatalossá vált, hogy a spanyol Ambros Martín lesz a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-finalista Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának új vezetőedzője.

A klub hivatalos tájékoztatása szerint csütörtökön mutatják be a szakembert, valamint a nyáron érkező négy játékosát, Herr Orsolyát, Hornyák Dórát, Rédei-Soós Viktóriát és Szepesi Ivettet.

A spanyol edző egyébként még Spanyolországban tartózkodik, az ETO közleményének kiadásával egy időben – ahogy azt előrevetítettük – sajtótájékoztató keretében jelentette be távozását az Itxakótól a pamplonai Blanca de Navarra szállodában.

Martin az előző hét idényben az Itxako Navarra trénere volt. A 2009-ben EHF-kupát nyert csapattal, tavaly pedig úgy volt BL-döntős, hogy az elődöntőben éppen a Győrt ejtette ki, míg az idén nem jutott tovább az ETO középdöntős csoportjából.

A spanyol edző elődje, a norvég Karl Erik Böhn távozott a Győrtől, mivel a magyar szövetség csak azzal a feltétellel engedte el fél évre az ETO-hoz, hogy a szezon végén már kizárólag a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább.

Böhnt azzal a nem titkolt céllal szerződtette a győri klub, hogy végre sikerüljön megnyerni a legrangosabb trófeát, a BL-t, azonban a montenegrói Buducsnoszt Podgorica idegenben lőtt több góllal jobbnak bizonyult a fináléban. Így aztán az ETO története hetedik európai kupadöntőjét is elveszítette.

Csütörtökön négy játékos érkezését jelentik be hivatalosan. A kapus Herr Orsolya már játszott Győrben 2009-ig, ő és Szepesi Ivett Siófokról igazol át. Rédei-Soós Viktória az idén bajnok lett az osztrák Hypo NÖ-vel, míg Hornyák Dóra Veszprémből szerződik Győrbe.

Az ETO-tól hárman távoznak: Pálinger Katalin visszavonul, Ana Gros Németországban, Vérten Orsolya pedig a KEK-győztes, magyar bajnoki ezüstérmes Ferencvárosban folytatja pályafutását.

A férfibajnokság győztesénél, az MKB Veszprémnél is spanyol vezetőedző dolgozik majd a jövőben Antonio Carlos Ortega személyében, az ő érkezését szombaton jelentették be. Ezt megelőzően Magyarországon még nem vállalt munkát edzőként spanyol szakember.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
5 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31
Ezek is érdekelhetik