Női kézilabda: megkezdte a felkészülést a Győri ETO

MTI MTIMTI MTI
2012.07.12. 20:01
null
Ambros Martín nagy energiával vetette munkába magát Győrben (fotó: gyorietokc.hu)
Csütörtökön, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban tartott első edzéssel megkezdte a felkészülést a következő idényre a magyar bajnoki címvédő, kupagyőztes és Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.

 

A foglalkozást immár az új vezetőedző, a spanyol Ambros Martín irányította, aki májusban három évre szerződött a klubhoz.

„A Bajnokok Ligájában nem könnyű a csoportunk, hiszen a Ljubljana és a Podravka is jelentős játékerőt képvisel. A szlovének egy új csapatot építenek új játékosokkal, míg a horvát bajnoknak nagy tapasztalata van a legrangosabb európai kupasorozatban. A harmadik ellenfelünket a selejtezőből kapjuk majd meg. Úgy gondolom, hogy lépésről lépésre kell haladnunk, de természetesen továbbjutást várok – nyilatkozott a szakember. – Jelenleg arra fókuszálunk, hogy minél jobban megismerjük egymást a csapatommal és kialakítsuk a legjobb kapcsolatot, valamint megalapozzuk az előttünk álló feladatokra a fizikai erőnlétünket.”

Az első sajtónyilvános tréningen nem minden kerettag volt jelen, hiszen négy játékos az olimpiára készül: a brazil Eduarda Amorim, a montenegrói Jovanka Radicsevics, valamint a két norvég klasszis, Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen majd csupán augusztusban, az ötkarikás játékok után jelentkezik játékra Győrben.

„Szívesen kapcsolódtam volna be én is később a közös munkába, de sajnos mi nem jutottunk ki az olimpiára – fogalmazott Görbicz Anita csapatkapitány. – A pihenő alatt is végeztem erőnléti edzéseket, így nem a nulláról kellett kezdenem a felkészülést. Az idén is szeretnénk mindent megnyerni, amit lehet. Itthon a Fradi ígérkezik a legnagyobb vetélytársnak, úgy vélem, erősödtek és jó csapatuk alakul. A Bajnokok Ligájában nehezebb dolgunk lesz, mint az elmúlt szezonban volt, de újult erővel készülünk a legnagyobb feladatra.”

Az ETO játékoskeretében jelentős változások történtek az előző idény után: Herr Orsolya, Hornyák Dóra, Rédei-Soós Viktória és Szepesi Ivett érkezett. A kapus Herr Orsolya már játszott Győrben 2009-ig, ő és Szepesi Siófokról igazolt át. Rédei-Soós idén bajnok lett az osztrák Hypo NÖ csapatával, míg Hornyák Veszprémből szerződött Győrbe. Hárman távoztak: Pálinger Katalin visszavonult, Ana Gros Németországban, Vérten Orsolya pedig a Ferencvárosban folytatja a pályafutását.

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke azt mondta, a játékoskeret már végleges, további változás nem várható.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Pick Szeged és a Győri ETO az U16-os bajnok

Utánpótlássport
18 órája

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10

Női kézi NB I: Vácra kerül kölcsönbe az ETO fiatal átlövője

Kézilabda
2026.05.13. 11:18

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
2026.05.03. 16:07

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2026.05.02. 09:01
Ezek is érdekelhetik