Női kézi Eb: Görbicz edzett, Bradeanu számít a játékára

2012.12.11. 12:26
A magyar női kézilabda-válogatott ma délelőtti edzésén részt vett Görbicz Anita is, aki vírusos megbetegedése miatt kihagyta a Montenegró elleni középdöntős mérkőzést. A válogatottból így előreláthatólag csak az eltiltott Tomori Zsuzsanna hiányzik majd a ma esti, Románia elleni összecsapáson (20.15 óra).
A románok részéről Aurelia Bradeanu, a Győri ETO korábbi, az Oltchim Valcea jelenlegi játékosa nyilatkozott az európai szövetség honlapjának. Az irányító biztos benne, hogy korábbi csapattársa játszani fog ma este. „Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Anita a pályán lesz, hiszen ő maga mondta nekem” – nyilatkozta Bradeanu, aki nagy harcra számít a mérkőzésen.„Általánosságban véve mindkét csapat jól ismeri egymást. Mindegyik játékoson sok múlhat, továbbá, hogy melyik csapat hogyan és mikor tudja használni előnyére a »fegyvereit«. A párharcnak mindig szerves részét képezik az érzelmek, ezek a meccsek különlegesek mindkét csapat számára. És most még inkább az lesz, hiszen döntő lehet a találkozó mindkét csapat számára.”
Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
1 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
3 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
4 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54