Férfi kézi BL: A mélyrepülésnek nem volt előjele - Fazekas

2013.02.19. 09:05
null
Fazekas a második félidőben hitt az áttörésben, de az elmaradt (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Súlyos, tizenegy gólos (32–21) vereséget szenvedett az addig hibátlan MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában a címvédő német Kiel vendégeként. Fazekas Nándor, a veszprémiek kapusa szerint bár a fiaskó fájó, nem kell temetni az együttest.

 

„Fájó a vereség, amely azonban nem Mohács – mondta a Nemzeti Sportnak a csereként az első félidő közepén beálló Fazekas. – Nem kell temetni a csapatot, hiszen ki lehet kapni a világ talán legjobb gárdájától, csak nem ilyen gyatra, hibáktól hemzsegő játékkal és nem ekkora különbséggel. Nehezen jött álom a szememre vasárnap éjjel, és bár aludtam rá egyet, így sem tudom megemészteni a mélyrepülésünket, amelynek semmilyen előjele sem volt. Tisztességesen felkészültünk a Kiel taktikájából, nem is ért bennünket meglepetés a meccsen, csak éppen a saját játékunkat nem tudtuk megvalósítani."

„Az elején kapustársam, Mirko Alilovic, aztán a tizedik perctől én találtam magam szemben rettentően gyakran a ziccerbe kerülő kieliekkel, akik – és ez volt a másik nagy baj – kényelmesen megéltek a támadási hibáinkból. Valur Sigurdsson, Momir Ilics és társaik nem csak akkor jutottak gyorsan és könnyen labdához, amikor blokkolták a lövéseinket vagy Thierry Omeyer védett, hanem többször egyszerűen a kezükbe adtuk a labdát. Persze éltek a lehetőséggel, megmutatták, mit tudnak, pontosabban mit tudnak talán mindenkinél jobban. Ez a leindítás."

A kapus kiemelte: amikor a második félidő elején feljöttek kétgólos hátrányra, úgy érezte, hogy megtörtént a fordulat, jöhet az áttörés, az azonban nem következett. A házigazdák 8–1-es tíz percet produkáltak, és kiütésessé tették a sikerüket. Ennek ellenére Fazekas bízik abban, hogy az Atlético Madrid elleni utolsó csoportmeccset otthon megnyerik, és az első helyen végeznek a csoportban.

Legfrissebb hírek

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
Tegnap, 6:54

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
2026.09.21. 14:25

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54