Férfi kézi BL: a Matics-csapat kiütéses vereséget szenvedett

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 18:43
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Hamburg Celjében aratott meggyőző, kilencgólos különbségű győzelmet (29–38).

A német együttes már szünetben hét góllal vezetett (13–20), a folytatásban pedig tovább tudta növelni előnyét, így Vladan Matics csapatának gyakorlatilag minden esélye elszállt a továbbjutásra.

Pedig a hazaiaknál Borut Mackovsek ugyancsak kitett magáért 13 góljával, ám a Hans Lindberg, Marcin Lijewski, Blazenko Lackovic hármas nagyszerű teljesítményével ellensúlyozni tudta (10, 9, ill. 6 találat) a gólparádéját. Érdekesség, hogy a lengyel játékos azzal együtt jutott el 9 gólig, hogy az összecsapást vezető Horváth Péter, Marton Balázs páros háromszor is kiállította, három perccel a végső dudaszó előtt így megkapta a piros lapját.

A Celje magyar irányítója, Lékai Máté sérülése miatt valószínűleg már nem játszhat a szezonban.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Celje PL (szlovén)–Hamburg (német) 29–38
(13–20)
További öt párosításban holnap rendezik az első mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04
Ezek is érdekelhetik