Férfi kézi BL: két magyar az idény álomcsapata kapujában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 21:01
null
Schuch Timuzsin (5) és Nagy László a BL-szezon legjobbjai közé került (Fotó: Szabó Miklós)
Az MKB Veszprém KC két magyar válogatott játékosa, Nagy László és Schuch Timuzsin is ott található ama 32 kézilabdázó között, akik közül a szurkolók kiválaszthatják a 2012–13-as Bajnokok Ligája-szezon álomcsapatának tagjait.

 

Mind a hét poszton négy játékos közül lehet választani, továbbá négy játékost jelöltek a „legjobb védők" kategóriában – ebben a csoportban található Schuch Timuzsin, akiről a szavazás szervezője, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) honlapja rövid jellemzésében azt írja: „A csoportkörben a magyar bajnok kapta a második legkevesebb gólt, ez is ékes bizonyítéka annak, milyen jól szervezi Schuch a Veszprém védekezését."

A jobbátlövő Nagy László az év átigazolásaként került Barcelonából Veszprémbe – méltatja a másik magyart az EHF honlapja –, és a világ egyik legjobb balkezes játékosaként támadásban és védekezésben is erős.

Az idényben nyújtott teljesítménye alapján 15 nemzet, illetve 12 klub 32 játékosa kaphat szavazatokat. A Veszprém BL-negyeddöntőbeli ellenfelét, a német THW Kielt hat játékos képviseli.

A szurkolók május elsejéig szavazhatnak az európai szövetség honlapján (eurohandball.com), a végeredményt a BL kölni négyes döntője idején (június 1-2.) ismertetik.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31
Ezek is érdekelhetik