Női kézi: a Győr vagy a Szkopje nyerheti a Bulatovics-versenyt

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2013.04.26. 10:26
Korábban még négy csapat versenyfutásáról írtunk a montenegrói átlövő, Katarina Bulatovics szerződtetésének ügyében, de az NSO információi szerint azóta jelenlegi klubja, a román Valcea kiesett a versenyből, és a szlovén Krim Ljubljana is távolodik a megszerzésétől.

„Való igaz, hogy a Valcea már kiesett a versenyből, Katarina ugyanis visszautasította a román csapat ajánlatát” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online kérdésére a Bulatovics ügyeit képviselő SportConcept menedzseriroda részéről Farkas Mátyás.Farkas Mátyás.

„A játékosért folytatott verseny még háromszereplős, a Vardar Szkopje, a Győri ETO és a Krim Ljubljana is szerepel a kérők között, bár utóbbi talán már nem hisz az átlövő megszerzésében, más irányban is folytat tárgyalásokat, a Szkopje és a Győr a két fő esélyes” – tette hozzá a játékosügynök, aki szerint legkésőbb két héten belül eldőlhet Bulatovics jövője.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy talán nem véletlen, hogy két héten belül eldől, ugyanis addigra lejátssza a BL-döntő két meccsét a Larvik ellen a Győr. Nem tartjuk kizártnak, hogy egy BL-siker esetén olyan anyagi források is megnyílhatnak az ETO előtt, amelyek révén nagyobb eséllyel nyerhetik meg az átlövőért folytatott versenyfutást. Az ugyanis egyértelműnek tűnik, hogy az anyagiakon fog múlni, sikerül-e elhalászni Bulatovicsot a dúsgazdag orosz befektető által támogatott, a jövő évre már több klasszist – Győrből Andrea Lekicset és Jovanka Radicsevicset, továbbá Allison Pineau-t, Amandine Leynaud-t, Siraba Dembélét, Claudine Mendyt, Julija Nikolicsot, Begona Fernándezt, Maja Zebicet, Tatyana Hmirovát – megszerző Szkopje elől.

A handball-planet.com kézilabdás szakportál közben mai cikkében azt állítja, már eldőlt Bulatovics jövője, és az átlövő a győrieket erősíti a következő szezontól.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55