Női kézi BL: a középdöntőben jól ment az ETO-nak a Larvik ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.13. 22:36
A női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében a Larvik idegenben győzte le fölényesen a Krim Ljubljanát, így ledolgozta szlovén csapattal szembeni hátrányát. A norvég együttes ellenfele a fináléban a Győri Audi ETO KC lesz, amely a középdöntőben kétszer is felülmúlta a 2011-es győztest.

A középdöntőben mindkét magyar–norvég meccs ETO-sikert hozott. Február 16-án a győriek a hatgólos Rédei-Soós Viktória vezérletével, kitűnő hajrát követően nyertek 24–18-ra Larvikban, míg március 2-án ugyancsak hatgólos lett a különbség, a győri 30–24-es sikerből Eduarda Amorim hét, Andrea Lekics öt góllal vette ki a részét. Katrine Lunde kapus mindkét találkozón kiemelkedően védett.nyertek 24–18-ra Larvikban, míg március 2-án ugyancsak hatgólos lett a különbség, a győri 30–24-es sikerből Eduarda Amorim hét, Andrea Lekics öt góllal vette ki a részét. Katrine Lunde kapus mindkét találkozón kiemelkedően védett.

A Larvik története során másodszor jutott be a BL-fináléba: 2011-ben az elődöntőben az ETO-t búcsúztató Itxako Navarra ellen összesítésben egygólos különbséggel (23–21, 24–25) gyűjtötte be a trófeát.

A ma már az ETO-t irányító Ambros Martín akkor az Itxako kispadján, míg Raphaëlle Tervel (illetve például a fradista Nerea Pena) a spanyol csapat mezében a pályán élte át a finálét.

Heidi Löke viszont akkor még a Larvikot erősítette: a norvég beálló – aki sorozatban harmadik BL-fináléjára készül – az első meccs egyik legjobbja volt hat góljával.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30