Férfi kézi BL: német párharc a Final Fourban - sorsolás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.02. 11:46
null
A Kiel és a Hamburg a Final Fourban is összecsap (Fotó: Imago)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a Final Four helyszínén, Kölnben elkészítette az elődöntő sorsolását. Ennek értelmében összekerült egymással a két német együttes, a Kiel a Hamburggal mérkőzik, míg a másik ágon Kielce–Barcelona mérkőzést rendeznek.

A Kiel és a Barcelona harmadszor jutott be a Final Fourba, a Hamburg másodszor, míg a Kielce először van ott a négy között.

A sorsolás előtt elismételték a legfontosabb tudnivalókat, köztük, hogy azonos országbeliek is összekerülhetnek. A sorsolásnál Jürgen Roters, Köln polgármestere, valamint Michael Wiederer, az EHF általános igazgatója működött közre.

Hogy húzzák kicsit az időt és fokozzák az izgalmakat, először mindkét párosítás esetében a hazai csapatot húzták ki. A Kielce esetében még minden rendben is ment, de a második kihúzott piros golyót sokáig nem tudták kinyitni, végül egy kávéskannával (!) mértek döntő csapást, hogy ezután kibonthassák a Veszprémet búcsúztató Kiel nevét tartalmazó cetlit. A következőkben kiderült, hogy a Barcelona találkozik a lengyel csapattal, míg a másik ágon német vetélkedés lesz, ugyanis a Hamburgot sorsolták a Kiel mellé.

FÓKUSZBAN A KÁVÉSKANNA

A Kielce részéről a sorsolás után elmondták, igyekeznek majd megnehezíteni a Barca dolgát, míg a katalánoknál szóba került, hogy a labdarúgók tegnapi kiesése után még több figyelem hárulhat az ő szereplésükre. A Kielnél sajnálták, hogy a Füchse Berlin elleni tavalyi elődöntő után ismét német csapattal játszanak a fináléba jutásért, ugyanakkor remélik, újra megnyerik a „házipárharcot”, és megvédhetik címüket. A Hamburg ellenben ígérete szerint mindent megtesz majd, hogy megnehezítse a dolgukat. Egyben minden érintett egyetértett, sokkal több jegyet is el tudnának adni a szurkolóiknak.

Az egyik elődöntőre június 1-jén 15.15 órás, a másikra 18.00 órás kezdéssel kerül sor. A pontos beosztást a televíziós partnerekkel való egyeztetést követően hozzák nyilvánosságra.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
FINAL FOUR, AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Vive Targi Kielce (lengyel)–Barcelona (spanyol)
THW Kiel (német)–Hamburg (német)
Az elődöntőt június 1-jén, a bronzmeccset és a döntőt június 2-án rendezik a kölni Lanxess Arenában.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
2026.07.23. 17:19

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár nyolcaddöntős a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.20. 22:04

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15