Női kézilabda: Győr díszpolgárai lettek az ETO-s lányok

MTI MTIMTI MTI
2013.05.22. 10:41
null
Győr büszkeségei a városházán pózolva (Fotó: Korponai Tamás)<br />
A város díszpolgára címmel jutalmazták szerdán a május 11-én Bajnokok Ligáját nyerő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát.

 

Az együttes tagjai a városi közgyűlés múlt pénteki döntése értelmében közösen kapták meg az elismerő címet. A 26 fős csapat tagjai – a játékosok és a szakmai stáb – külön-külön oklevelet is kaptak a városháza dísztermében rendezett ünnepségen.

Az elismerő okleveleket átadó Borkai Zsolt polgármester – aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke – az eseményen arról beszélt, hogy régen várt pillanat érkezett el a diadallal, hiszen tíz NB I-es és nyolc Magyar Kupa-aranyérem után érte el a csapat azt a sikert, amelyet korábban számtalan nagy csatában, az utolsó pillanatban nem sikerült megszerezni.

Görbicz Anita, az oklevél és Borkai Zsolt polgármester
Görbicz Anita, az oklevél és Borkai Zsolt polgármester

Ahogy Borkai fogalmazott, a győzelem titka az volt, hogy az együttes valóban csapatként tudott fellépni, és ehhez megkapta a közönség támogatását is, hiszen nemcsak a győriek, de minden magyar is várta ezt a diadalt.

„Hiszem, hogy ennek a csapatnak megvan az ereje a legjobbak között a legjobbnak maradni” – jegyezte meg, azt is megemlítve, hogy a legnehezebb egy ilyen címet megvédeni.

A Győri Audi ETO KC május 11-én nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligája 2012–13-as kiírását – és ezzel története első nemzetközi kupadiadalát aratta –, miután a döntő veszprémi visszavágóján is legyőzte a norvég Larvik csapatát.

Az ETO a harmadik magyar női csapat a Vasas (1982) és a Dunaferr (1999) után, amely az élen végzett a legrangosabb európai kupasorozatban. Az ETO-nak ez volt a nyolcadik fináléja az európai porondon, az előző hetet (BL: 2009, 2012; EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005; KEK: 2006) elveszítette.

 

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
6 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
20 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
Tegnap, 16:00

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59