Női kézi NB I: alighanem bennmarad a Debrecen

2013.06.13. 09:00
Most jó debreceni kézilabdázónak lenni, mert bár mindössze tizenegyedik lett a DVSC-Fórum a nemrég véget érő női bajnokságban, megőrizheti NB I-es tagságát. Szinte biztos ugyanis, hogy nem sikerül két olyan csapatot találni a másodosztályban, amely vállalná a feljutást: az NB I B Keleti csoportjának első helyezettje, az Eszterházy KFSC-GloboSys ugyan szinte bizonyosan szerencsét próbál a legjobbak között, de a Nyugati csoportban más a helyzet. Az aranyérmes Budaörs-Érdi VSE II ugyebár az NB I-es Érd második csapataként nem juthat fel, így alapesetben a második helyezett Szekszárdi FGKC kaphatott volna lehetőséget. Csakhogy...

„Kilencvenkilenc és fél százalék, hogy nem tudjuk vállalni az NB I-es indulást – sóhajtott Bay Attila, a klub ügyvezető elnöke. – Ez szinte kizárólag pénzkérdés. Próbáltuk megteremteni az első osztályú indulás feltételeit, de sajnos úgy néz ki, nem sikerül. Megfelelő anyagi háttér nélkül viszont nem akarunk beleugrani az indulásba, hiszen nemrég már csődbe ment egy csapat itt, Szekszárdon. Szomorúak vagyunk, de már csak a csodában bízhatunk."Bay Attila, a klub ügyvezető elnöke. – Ez szinte kizárólag pénzkérdés. Próbáltuk megteremteni az első osztályú indulás feltételeit, de sajnos úgy néz ki, nem sikerül. Megfelelő anyagi háttér nélkül viszont nem akarunk beleugrani az indulásba, hiszen nemrég már csődbe ment egy csapat itt, Szekszárdon. Szomorúak vagyunk, de már csak a csodában bízhatunk."

Mivel csoda a pénteki ligaülésig, ahol akár döntés is születhet az NB I felállásáról, aligha fog történni, Debrecenben már készen állnak a beugrásra.

„Mi mindenképpen szeretnénk elindulni – szögezte le Makray Balázs ügyvezető. – Az erről szóló szándéknyilatkozatot már el is küldtük a szövetségnek. Részünkről készen állunk."

Vagyis hiába a tragikus tavaszi szereplés, a Loki alighanem első osztályú marad.

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55