U19-es férfi kézi-vb: 22 gólos győzelemmel kezdtünk

2013.08.09. 20:18
null
Nem volt egy súlycsoportban egymással a két válogatott (Fotó: handballhungary2013.com)
Kiütéses győzelemmel mutatkozott be a házigazda magyar férfi kézilabda-válogatott az U19-es világbajnokságon. Kovács Péter együttese Budaörsön már a félidőben 9 góllal vezetett Venezuela ellen, és végül 22 góllal nyert. Folytatás vasárnap a D-csoport második fordulójában Gabon ellen.



A mieink azonnal ellenállást nem ismerően juttatták érvényre papírforma fölényüket. Az első percek kapkodása után folyamatosan sikerült növelni az előnyünket az atletikus dél-amerikaiakkal szemben, akik egyénileg megoldották a játékhelyzeteket, csapatként viszont már kevésbé funkcionáltak szervezetten.

Nem úgy a magyar fiatalok, akik határozottan védekeztek, és bátran támadtak. Ha kellett lőttek, ha a helyzet úgy hozta betörtek, de senki nem egyénieskedett, keresték egymást a passzokkal is. A sok keresztmozgással a venezuelai fal előtt pedig rendre zavart keltettek. Az idő múlásával amint arra számítani lehetett, egyre inkább fáradt az ellenfél, ezt kapusbravúrok és gólok sorával használta ki a házigazda.

FÉRFI KÉZI U19-ES VILÁGBAJNOKSÁG, MAGYARORSZÁG
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Magyarország–Venezuela 39–17 (19–10)
Ld: Bujdosó 11, Bánhidi, Gidai, Kovacsics 4–4, ill. Palacios 6

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
2026.05.03. 16:07

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2026.05.02. 09:01

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24
Ezek is érdekelhetik