Kézilabda: már beüzemelték a Nemzeti Kézilabda Akadémiát

MTI MTIMTI MTI
2013.08.08. 15:53
Szeptemberben indul el az oktatás, ám az edzések már megkezdődtek a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián.

Mocsai Lajos, a férfiválogatott szövetségi kapitánya, az intézmény főigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy hosszú előkészítő munka után kezdődhet el szeptemberben az oktatás az akadémián. A tréningek pedig július 29-én indultak a középiskolát kezdő korosztály legtehetségesebb fiataljaival.

A szakember hangsúlyozta, hogy az akadémia a Magyar Kézilabda-szövetség utánpótlás-képzési rendszerének fontos építőeleme lesz, s az államilag támogatott képzés a későbbiekben a felnőttválogatott alapját adhatja. Az akadémia több középiskolával és felsőoktatási intézménnyel is együttműködési megállapodást kötött, miután az intézmény egyik legfontosabb célja, hogy több nyelven beszélő, művelt fiatalokat neveljen.

A sajtóeseményen Szabó György, az akadémia központjának, a balatonboglári Urányi János Sport- és Szabadidőközpontnak az igazgatója kiemelte: a Nemzeti Kézilabda Akadémia léte nem jelenti, hogy a helyi sportolni vágyó lakosok elől elzárnák a sportcsarnokot. Amint fogalmazott: az intézmény és a helyi önkormányzat a lakók érdekeit szem előtt tartva alakítja ki együttműködését.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28