Kézi: hét ország száll harcba a 2018-as és 2020-as Eb-kért

Vágólapra másolva!
2013.09.12. 13:07
A szeptember 4-ei határidőig hét ország jelezte rendezési szándékát az Európai Kézilabda-szövetségnél (EHF) a 2018-as és a 2020-as Európa-bajnokságokra.

Érdekesség, hogy a norvég szövetség mindkét férfi és mindkét női Eb-re bejelentkezett. Az északiak 2008-ban a férfi kontinensviadalnak adtak otthont, míg 2010-ben a dánokkal voltak társrendezői a női Eb-nek. A 2002-es férfi és a 2006-os női esemény házigazdája, Svédország ezúttal a két férfi kontinentális eseményt vette célba.

A hazánkkal jövőre női Eb-t rendező Horvátország legközelebb a 2018-as férfi esemény résztvevőit látná szívesen vendégül. A jelentkezők közül Franciaország és Ukrajna korábban még sohasem rendezett felnőtt EHF-eseményt.

A pályázatokat december 10-ig kell eljuttatni az EHF-hez, amely a 2014. szeptember 19–20-ai EHF-kongresszuson dönt róla, hogy melyik országok rendezhetnek.

A férfi Eb-re 2014-ben Dániában, 2016-ban Lengyelországban, a női Eb-re 2014-ben hazánkban és Horvátországban, 2016-ban Svédországban kerül sor.

JELENTKEZŐK A 2018-AS ÉS 2020-AS KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE
Férfi Eb, 2018:
Horvátország, Norvégia, Svédország
Női Eb, 2018: Franciaország, Norvégia, Ukrajna
Férfi Eb, 2020: Ausztria, Dánia, Norvégia, Svédország
Női Eb, 2020: Norvégia

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14
Ezek is érdekelhetik