Női kézi: Kiismerhetőbbé vált a Midtjylland - Szucsánszki

Vágólapra másolva!
2013.11.08. 15:52
Az utolsó hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzése előtt áll a Ferencváros női kézilabdacsapata. A sorsdöntő összecsapás előtt az együttes kapitánya, Szucsánszki Zita a fradi.hu-nak nyilatkozott.

„A Podgoricától is láthattuk a Midtjylland elleni meccsükön, hogy nagyon keményen kell védekezni, amivel nagyon el lehet a dánokat bizonytalanítani. A védelmünket meg kell erősíteni, támadásban minél gyorsabbnak kell lenni, hogy folyjon a labda, valamint a lövéseink hatékonyságán is javítanunk kell. Nem szabad pontatlan lövésekbe belemenni, mert azt nagyon keményen megbosszulják a lerohanásaikkal. Az első csoportmérkőzésünkön minden hibát elkövettünk, ők pedig semmit. Remélhetőleg szombaton ez nem így lesz” – nyilatkozta Szucsánszki.

Szucsánszki szerint nem a fáradtság volt az oka, hogy a Midtjylland kikapott Montenegróban. „Nem, én inkább úgy mondanám, hogy kiismerhetőbbé váltak. Elsőre nagyon kellemetlen a játékstílusuk. Nekünk nagyon nem fekszik az övék, de ha tényleg megfelelő agresszivitással védekezünk, és megfelelően támadunk, akkor nem lehet gond. Csak a győzelmen felül még ugye jön a kilenc gól és a számolgatás. Nekünk legalább héttel nyernünk kell, mert akkor hárommal kikaphatunk Podgoricában. A Podgorica otthonában ugyanis nagyon nehéz lesz nyerni. Azt gondolom, a dánok ellen még mindig könnyebb sok góllal nyerni, mint Podgoricában győzni. Sajnos” – szögezte le a csapatkapitány.

Az irányító szerint összességében a dániai súlyos vereségnek is volt hozadéka, ha nem is sok. „Kár, hogy kilenc és nem kevesebb, de akkor lehet, hogy nem vertük volna meg a Podgoricát. Bánjuk, hogy így alakult, de szerintem az előttünk álló feladat sem lehetetlen. Lehetne azon gondolkozni, hogy mi van »ha«, de szerintem már nem érdemes ezen rágódni. Most ezt kell megoldani, és meg is fogjuk csinálni.”

„Fokozatosan lehet csak felőrölni őket – tekintett előre Szucsánszki. – A Buducsnosztnak is így sikerült. Az elején még tartották magukat a dánok, de a második félidő végére összeomlottak. Ha nagyon jól védekezünk és van mögöttünk egy jó kapusteljesítmény, akkor jól alakulhat a meccs. (…) Mi is nagyon bízunk a szurkolóinkban. Októberben, a Podgorica elleni győzelmünkkor is sokat segítettek. Most is biztosan odateszik magukat ők is a siker érdekében.”

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
12 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
14 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53
Ezek is érdekelhetik