Kézilabda: továbbra is egy biztos magyar kvóta a férfi BL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.16. 10:15
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának belgrádi ülésén döntés született arról, hogy a magyar bajnokságból a jövőben is csak egy csapat kvalifikálja magát automatikusan a férfi Bajnokok Ligájába. Az EHF továbbá arról is határozott, hogy megemeli a női BL négyes döntőjébe jutó csapatok pénzdíjazását, míg a férfi Európa-bajnokság mezőnyét várhatóan kibővíti.

A férfi Bajnokok Ligájába a 2014–2015-ös szezonban is Spanyolország és Németország ad automatikusan két csapatot, az országok közötti rangsorban a 3. és a 27. hely között levő nemzetek - így Magyarország is - csak egy együttessel képviseltethetik magukat a legrangosabb európai kupasorozatban, ha csak nem pályázzák meg a másik kvótát, amelynek sorsáról 2014 márciusában dönt az európai szövetség. A női BL-be ellenben – a dánokkal egyetemben – két csapatot adunk.

Az EHF döntése értelmében nőtt a pénzdíjazás azon egyletek körében, akik bejutnak a 2014-es, budapesti négyes döntőbe a női BL-ben. A negyedik helyezett 10 ezer, a bronzérmes 50 ezer, a döntő vesztese 100 ezer, míg a győztes 150 ezer euróval lesz gazdagabb.

A 2018-as és a 2020-as női és férfi Európa-bajnokság házigazdájáról az EHF 2014. szeptember 19-20-i ülésén születik döntés.

A tervek szerint a 2022-es férfi Eb-n már nem tizenhat, hanem huszonnégy csapat vesz részt, ezzel párhuzamosan pedig plusz egy pihenőnapot iktatnának be a programba a szervezők – e tervezet elfogadásáról szintén a jövő év szeptemberében, az EHF dublini ülésén határoznak az érintettek.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25
Ezek is érdekelhetik