Kézi BL: pincepörkölt és rétes a lengyeleknek Veszprémben

2014.03.27. 13:54
Miután a Wisla Plock elleni férfi kézilabda Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccse során a lengyelek nagy vendégszeretettel fogadták a magyar szurkolókat, most pedig az MKB-MVM Veszprém látja vendégül az ellenfél drukkereit.

A magyar klub közlése szerint a lengyel és a magyar nép közti barátság jegyében és viszonzásul a lengyelek múltheti kedvességéért, a szombati Veszprém–Plock mérkőzés után a Veszprém Aréna előtt megvendégelik a vendégszurkolókat, valamint a Lengyelországba kilátogató hazai drukkereket. A menü: pincepörkölt, rétes és egy korsó sör.magyar klub közlése szerint a lengyel és a magyar nép közti barátság jegyében és viszonzásul a lengyelek múltheti kedvességéért, a szombati Veszprém–Plock mérkőzés után a Veszprém Aréna előtt megvendégelik a vendégszurkolókat, valamint a Lengyelországba kilátogató hazai drukkereket. A menü: pincepörkölt, rétes és egy korsó sör.

A mérkőzés előtt, a bemelegítés alatt lengyel számok lesznek hallhatóak, a szurkolók pedig meglepetéssel készülnek a lengyel vendégeknek. A vendégcsapatot is meglepetés várja majd az öltözőben, viszonozva ezzel az ott kapott ellátást.

Mint ismert, a Veszprém egygólos hátrányból várhatja a visszavágót.

Legfrissebb hírek

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35

A férfi kézi BL elődöntőjében megismétlődik az elmúlt két finálé párosítása

Kézilabda
2026.05.12. 15:35

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata kupadöntős

Kézilabda
2026.05.09. 22:47

Hatalmas harc és dráma Berlinben, a Veszprém hetesekkel maradt le a négyes döntőről

Kézilabda
2026.05.06. 20:46

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
2026.05.02. 13:17

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
2026.04.30. 20:19

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
2026.04.30. 07:28

Európai kézilabdaligák: Fazekas-parádéval újra kupagyőztes a Plock

Kézilabda
2026.04.18. 23:07
Ezek is érdekelhetik