Laurencz: A Győr csak küszködik, Görbicz vasággyal együtt 20 kg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.03. 08:52
null
Laurencz szerint Görbicz fizikailag nem elég erős ahhoz, hogy jól védekezzen (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
A Digi Sport Reggeli Start című műsorában Laurencz László korábbi szövetségi kapitány beszélt női kézilabda-kupacsapatainkról. A szakember szerint a BL-ben négyes döntőbe jutó Győr egyelőre nagyon küszködik, de az, hogy így is győzni tud, bizonyítja, hogy jó együttes. Laurencz úgy véli, az, hogy EHF-kupában a Fehérvár, a KEK-ben a Ferencváros, a BL-ben pedig a Győr döntőbe jusson, jelenleg az álom kategóriája, de ez is előfordulhat.

 

„A Győr egyelőre nem az igazi, mintha nyomasztaná a csapatot az előző évi nagy siker. Küszködnek, küszködnek. Más kérdés, hogy így is tudnak nyerni, és azt mondják, az az igazán jó csapat, amelyik akkor is tud győzni, amikor nem játszik jól” – nyilatkozta Laurencz László korábbi szövetségi kapitány annak kapcsán, hogy az ETO szombaton 24–22-re nyert Ljubljanában, és ennek köszönhetően két fordulóval a középdöntő vége előtt bejutott a budapesti négyes döntőbe.

A szakember részletesen taglalta, miben látja a problémákat, kitért a kapuskérdésre, a védekezésre és a támadásra is.

„Lunde teljesítménye meg sem közelíti azt, amit eddig ez az ember produkált. Ha a védekezés nem lenne ilyen jó, akkor gondok lennének. Igaz, a bal egyes és kettes védő pozíciójában így is vannak gondok, elsősorban fzikailag, mert Görbicz Anita például vasággyal együtt húsz kiló – fogalmazott a mester, aki szerint Kovacsics Anikónak is hasonlóak a problémái. Ugyanakkor Laurencz úgy látja, leginkább támadásban kellene feljavulnia a csapatnak.

„Támadásban nem látom azt, amit korábban, de bízhatunk benne, hogy ez meg fog változni. Ezen a küszködős szakaszon kell valahogy túljutni a Győrnek, mert a játékosállomány és a körülmények adva vannak a jó szerepléshez” – mondta a korábbi kapitány, aki hangsúlyozta, ha feljavul a csapat játéka, akkor minden esélye meglehet a címvédésre.

SZAVAZÁS

Ön mit vár az európai kupacsapatainktól?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Laurencz elismerte, a Fehérvár hétgólos kolozsvári győzelme az EHF-kupa negyeddöntőjében őt is meglepte, de Kiss Éváékra még nagyon nehéz feladat várhat a négy között a szóba jöhető orosz riválisokkal szemben.

„Ne álmodjunk!” – válaszolta Laurencz arra a kérdésre, hogy a BL-ben, az EHF-kupában és a KEK-ben is eljuthat-e magyar csapat a sorozat döntőjéig. Viszont nem is zárta ki teljesen ennek esélyét.

A KEK-ben a Ferencváros ugyancsak a negyeddöntő első meccsén Viborgban szerepel: „Jó kis meccs lesz vacsora után, amolyan előre hozott döntő” – mondta ezzel kapcsolatban a szakember.

Laurencz az európai női kézilabdát is érintő – múlt héten a Nemzeti Sport Online-on is elemzett – válság kapcsán azon véleményének adott hangot, hogy a magyar klubokat kiegyensúlyozottság jellemzi gazdasági téren, amit bizonyít, hogy mostanában egyetlen csapat sem szűnt meg. Véleménye szerint ezeknek is köszönhető, hogy továbbra is a magyar bajnokság a legerősebb a világon.

 

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Ez a személyes oka Glauser Fraditól való távozásának

Kézilabda
2026.01.26. 22:09

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35
Ezek is érdekelhetik