Női kézi: Martín Hornyák Dóra távozását sajnálja leginkább

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.21. 15:17
null
Hornyák Dórát hiába marasztalta Ambros Martín (Fotó: Szabó Miklós)
Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a keretben bejelentett változások kapcsán elmondta, legjobban Hornyák Dóra távozását sajnálja. A spanyol szakember hisz a rövid távú ciklusokban egy közösség életében, nyáron pedig egy új építkezésbe fognak.

„A maradók mind megérdemelték a hosszabbítást, az előző évben ők is lehetővé tették, hogy Európa legjobbjai legyünk, és idén bejussunk a négyes döntőbe. Tervel teste már nem bírja a terhelést, mindennap meg kell küzdenie az edzéseken. Nemcsak a pályán adott nekünk sokat, hanem emberileg is. Tervel nem olyan erős fizikailag, de okos, átlátja a játékot védekezésben, nehéz lesz őt pótolni. Olyan játékost kerestünk, aki a hatosfalas és az öt-egyes védekezést is jól csinálja, nem volt könnyű. Planéta és Milanovic Litre különböznek egymástól, de képesek lehetnek rá, hogy megoldják a feladatot” – mondta Ambros Martín a Nemzeti Sport Online-nak.

Mint ismert, az ETO csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertette a 2014–2015-ös idényre vonatkozó keretét. A győriek mesterétől azt is megkérdeztük, kinek a távozását sajnálja:

„Tervel visszavonulásával számoltunk, a távozók között akit a legjobban sajnálok, ő Hornyák Dóra. Szerettem volna, hogy maradjon, de ő menni akart. Elfogadom a döntését, talán nem a legjobb időszakban volt itt nálunk, de én bízom benne.”

A jobbátlövő posztján a Katarina Bulatovics, Soós Viktória duót a Susann Müller, Planéta Szimonetta páros váltja:

„A világ egyik legjobb játékosát a világ másik legjobb játékosa és egy fiatal tehetség váltja – szerintem nem gyengülünk jobbátlövőben.”

Martín a ciklikusságban hisz egy csapat életében:

„A célunk az volt az igazolásokkal, hogy ne gyengüljünk, de nemcsak a neveken, hanem a csapatjátékon is múlik, utóbbi a legfontosabb. A következő szezonban is arra fogunk törekedni, hogy bárki ellen nyerni tudjunk, miközben látjuk, a Vardar, a Buducsnoszt és több román csapat is erősödik. Egy csapat, egy közösség esetében a rövid távú ciklusokban hiszek. Időről időre szükség van új arcokra és impulzusokra, hogy folyamatosan motiváltak tudjunk maradni. Előző évben elkezdtünk egy építkezést, júliusban pedig egy új ciklusba kezdünk – az érkezők pedig szeretnének hasonló sikereket elérni, mint a jelenlegi együttes.”

Külön kérésre – Bulatovics megy, vb-gólkirály érkezik Győrbe

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55