Női kézi BL: Megmutatnánk, hogy jobbak vagyunk - Görbicz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.07. 17:40
A női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában a Buducsnoszt Podgoricához látogat a címvédő Győri Audi ETO KC, a kisalföldiek gyakorlatilag a középdöntős csoport első helyéért szállnak harcba a montenegrói bajnokkal. A podgoricai fellépéstől kemény küzdelmet, de győzelmet remélnek a győriek.
Woltering: Megmutathatjuk, egy szinten vagyunk a Győrrel – podgoricai vélemények
Woltering: Megmutathatjuk, egy szinten vagyunk a Győrrel – podgoricai vélemények

„Számomra a vasárnapi meccsen a legfontosabb a győzelem, az ebből fakadó csoportelsőség másodlagos. Nagyon örülök, hogy veretlenek vagyunk a BL-ben, és ezt mindenképpen szeretnénk megtartani, továbbá javítani a játékunkat, hogy a négyes döntőbe topformában érkezzünk. A final fourig még sok idő van, és azok a mérkőzések teljesen új csaták lesznek a csapatoknak, külön felkészülést jelentenek. A Podgorica talán a legerősebb ellenfél a mostani mezőnyben, még nem kapott ki, nemcsak ebben a szezonban, de gyakorlatilag a tavalyi, tőlünk elszenvedett vereségük óta. Nagyon jó formában vannak, így összeszedetten kell játszanunk, hogy sikerüljön a meccs, de bízom a csapatban” – mondta Ambros Martín vezetőedző a találkozó előtt.

„Podgoricában játszani nem ismeretlen számunkra, szinte minden évben ellátogatunk a Moracsába, tudjuk, mire számíthatunk – tekintett előre a csapatkapitány, Görbicz Anita. – Az biztos, hogy a védekezésünknek agresszívabbnak kell lenni – természetesen a sportszerűség határán belül –, és a jó védekezésünkre alapozva meg kell próbálnunk gyors lefordulásokból gólt szerezni. Ez sokkal jobb esélyt jelent számunkra, mint a montenegróiak felállt és rendkívül agresszív védőfala ellen támadni. Természetesen győzni megyünk, meg szeretnénk mutatni, hogy most is jobb csapat vagyunk.”

NŐI KÉZILABDA BL, KÖZÉPDÖNTŐ
2. CSOPORT, 5. FORDULÓ

Szombat, 18.15: Larvik–Krim Ljubljana
Vasárnap, 19.15: Buducsnoszt Podgorica–Győri Audi ETO (Tv: Digi Sport 1, élőben az NSO-n)

AZ ÁLLÁS
1. GYŐRI AUDI ETO KC 4 3 1 103–92 +11 7
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 4 2 2 94–74 +20 6
3. Krim Ljubljana (szlovén) 4 1 3 85–99 –14 2
4. Larvik (norvég) 4 1 3 77–94 –17 1
Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Vámos Petra: Szeretnék többet játszani a posztomon, irányítóként

Kézilabda
2026.07.28. 09:33

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26