Női kézi NB I: három játékossal erősített a Dunaújváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.19. 08:08
null
Azari visszatér a szülővárosába (Fotó: szekesfehervar.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújvárosnál már hozzáláttak a következő évad csapatának kialakításához. Ehhez szerződtették a Vácból az irányító Kamper Olíviát, a Veszprémből a beállós Takács Biankát és a Fehérvárból a jobbszélső Azari Fruzsinát.

Mindhárom tehetséget Szörnyi Attila menedzser ajánlotta két-két évre a klubnak, amelyben a játékosok szakmai fejlődésre, karrierjükben pedig előrelépésre számítanak.

„Békéscsabán már dolgoztam együtt Mátéfi Eszterrel, így tudom, mi vár rám – mondta Kamper . – A csapatépítéssel járó fárasztó munka mellett sok sikerélményre számítok.”

Nem sokat töprengett a jó ajánlaton Takács Bianka, aki hangsúlyozta: „A jó felépítésű együttesben támadásban és védekezésben is számít rám Mátéfi Eszter, és az általa felvázolt elképzelések is tetszettek.”

A szülővárosába visszatérő Azari Fruzsina különösen örül az egy plusz egy éves szerződésnek. „Más körülmények és másik csapat vár, mint amikor tizenhét évesen elkerültem a klubból – mondta. – De mindenképpen jó szívvel térek vissza.”

Az újoncok a nyáron csatlakoznak az újvárosi kerethez. Ferling Bernadett csapatkapitány további egy évre kötelezte el magát az együtteshez, s rajta kívül Vincze Melinda, illetve Takács Dusmáta is a Kohász kézilabdázóit erősíti a 2014–2015-ös bajnoki évadban.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55