Kézilabda: együttműködnek a váciak az akadémiával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.29. 20:28
Kedd délelőtt a váci városházán került aláírásra az az együttműködési szerződés, amely a Nemzeti Kézilabda-akadémiát (NEKA) működtető Magyar Kézilabda-szövetség és az NB I-es Váci KSE utánpótlás-neveléssel összefüggő kapcsolatának alapját képezi.

Az eseményen dr. Schoffer Attila klubelnök köszöntötte a megjelenteket, majd Fördős Attila polgármester méltatta a kézilabdasport szerepét a nemzet sportvárosában, kiemelve, hogy az együttműködés segítségével a tehetséges fiatalok fejlődése is biztosított lesz.

Ezt követően Mocsai Lajos, a NEKA főigazgatója részletesen ismertette az akadémiai rendszer felépítését, céljait és működésének jellemzőit. Mint elmondta, a különböző régiós együttműködési alközpontok biztosíthatják hosszabb távra is a sportág utánpótlás bázisát. Mintegy negyedéves előkészítést követően jöhetett létre a váciakkal a közös előnyökön alapuló megállapodás, melyben lényeges szerepet játszott, hogy a város széles régiós merítési lehetőséggel bír és infrastruktúrája megfelel az elvárásoknak.

A klub és az akadémia együttműködési szerződése határozatlan időre szól.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Gyenesei Leila lett a Testnevelési Egyetem kuratóriumának elnöke

Egyéb egyéni
2026.09.03. 11:23

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37