Férfi kézi: Matics lesz a Tatabánya vezetőedzője?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.13. 15:52
A handball-planet.com szakportál szerint Vladan Matics lesz a következő két idényben a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.

Ha igaz a hír, Maticsnak két állása lesz párhuzamosan, hiszen szerződése szerint 2016-ig, az olimpiai ciklus végéig ő irányítja a szerb válogatottat is. A Tatabánya Debre Viktor vezetésével az 5. helyen végzett a 2013–2014-es bajnoki idényben.

A magyar állampolgársággal is rendelkező Matics 2001-ben igazolt a Pick Szegedhez, amelyet játékosként 2007 elejéig erősített. Ezután őt nevezték ki a gárda vezetőedzőjévé, és még abban az évben aranyérmes lett a Szegeddel az NB I-ben, megtörve a Veszprém egyeduralmát. A 44 éves szerb szakember később edzőként dolgozott a magyar válogatottnál, valamint a Ferencvárosban, majd a Celjében is.

Legfrissebb hírek

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 16:54

Az NB III-as FC Dabas vezetőedzője a Ferencváros II új trénere lett

Labdarúgó NB II
2025.12.18. 10:20
Ezek is érdekelhetik