Női kézi BL: Felejthetetlen érzés, ezt át kell élni! - Bognár-Bódi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.04. 19:41
A Győri Audi ETO megvédte címét a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a budapest final four döntőjében 27–21-re legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. Az élete első BL-győzelmét ünneplő Bognár-Bódi Bernadett nem talált szavakat, Hornyák Ágnes pedig örült, hogy immár a pályán segíthette a győrieket a BL-serleghez.
„Álmomban sem gondoltam volna. Nagyon boldog vagyok, felejthetetlen érzés ez. Nem tudom szavakba önteni, ezt át kell élni. Örülök neki, hogy Orbán Adrival ki tudjuk egészíteni egymást, ez a csapatnak is jó. Úgy hiszem, ma száz százalékos teljesítményt nyújtott a csapat, a közönség átlendített minket a holtponton. A tegnapi mérkőzésen kicsit feszültebbek voltunk, miután bejutottunk a döntőbe megnyugodtunk, s ezt vittük tovább a mai meccsre. Nagyon boldogok vagyunk!” – nyilatkozta Bognár-Bódi Bernadett a Digi Sportnak a BL-döntő után.

„Mindkettő nagy feladat – vélekedett az anyaságról és a BL-győzelemről Hornyák Ágnes, aki a tavalyi BL-menetelésnél nem lehetett a pályán, ugyanis anyai örömök elé nézett. – A világ legjobb érzése anyának lenni, főleg így, hogy anyák napján megszereztem első olyan BL-sikeremet, amiben játékosként is részt vehettem. Már történelmet írtunk, de a közönségnek ne legyen minden évben a BL-győzelem az elvárása. Bízom benne, hogy kitart még pár évig a jó formánk, s örülhetünk annak, hogy mi vagyunk a világ legjobbjai.”

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55