Férfi kézi: Iváncsik könnyek között búcsúzott; Nagy szerint elérték a célkitűzéseket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.02. 23:35
Az aréna előtti téren hétfő este több száz szurkoló köszöntötte a kézilabda Bajnokok Ligája 2013–2014-es szezonjának negyedik helyén végző MKB-MVM Veszprém játékosai és szakmai stábját. A magyar bajnok és kupagyőztes együttes jobbszélsője, Iváncsik Tamás könnyek között búcsúzott a drukkerektől, míg Nagy László szerint teljesítették az idei célkitűzéseket – számolt be róla a vehirsport.hu.

„A célok elérésében elévülhetetlen érdeme volt Európa legjobb szurkolótáborának” – mondta Dr. Fonyó Károly klubelnök, aki szerint a csapat játéka és teljesítménye megfelelt az elvárásoknak.Dr. Fonyó Károly klubelnök, aki szerint a csapat játéka és teljesítménye megfelelt az elvárásoknak.

A csapat átlövője, Nagy László megköszönte a veszprémi közönség kitartó biztatását, s hozzátette, a szimpatizánsok támogatása nélkül nem értek volna el hasonló sikereket.

„Az idei célokat elértük. Úgy vélem, hogy ha a vezetőség a következő idényre a BL-döntőbe jutást tűzi ki elénk, akkor azt is véghezvisszük. Azért fogunk dolgozni, hogy sikerüljön” – mondta Nagy, aki az elért céloknál a bajnoki címre, a kupagyőzelemre és a final fourba kerülésre utalt.

A hét év után távozó Iváncsik Tamás meghatódva búcsúzott a veszprémi szurkolóktól – derült ki a vehir.hu beszámolójából.

„Köszönöm, hogy szeretettek és a családommal együtt befogadtatok. Hétszeres magyar bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes és KEK-győztes lettem Veszprémben. Ezt részben nektek köszönhetem” – mutatott a drukkerekre a jobbszélső könnyeit morzsolgatva.

A rajongók hosszasan skandálták Renato Sulic nevét, aki a Kiel elleni elődöntőben könyöklésért piros lapot kapott, de most elérzékenyülve nyugtázta, hogy a fanatikusok megbocsátották a fegyelmezetlenségét.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik