Női kézi NB I: a négy közé kerülés a cél a Fehérvár KC-nél

MTI MTIMTI MTI
2014.07.07. 19:29
A legjobb négy közé kerülés a cél a női kézilabda NB I-ben szereplő, legutóbb ott ötödik, az EHF Kupában pedig elődöntős Fehérvár KC együttesénél.

A klub hétfői szezonnyitó sajtótájékoztatóján Balássi Imre elnök emlékeztetett rá, hogy az előző idényben hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat, a bajnokságban nem sikerült elérni a kitűzött célt, amely akkor is a legjobb négy közé kerülés volt, ugyanakkor a nemzetközi kupaporondon sikeresen szerepelt az együttes, és csak egy hajszál választotta el a fináléba kerüléstől. Hozzátette, a fő cél a soron következő idényre sem változott, és most a dobogó elérését sem tartja elképzelhetetlennek.

Az előző szezonban a norvég Pal Oldrup Jensen irányította a csapatot, ám a szakember visszatért hazájába, helyére Bakó Botond érkezett.

A 33 éves szakember megjegyezte, hogy a klub vezetése olyan jövőképet vázolt fel, amely megegyezik a szakmai elképzeléseivel, s reményei szerint a csapat ott lehet a legjobb négy között. Hozzátette, kulcsfontosságú, hogy Emberovics Mírát, aki a tavasszal súlyos térdsérülést szenvedett és valószínűleg januárig harcképtelen lesz, megfelelően tudják pótolni.

A sajtótájékoztatón bemutatták az új szerzeményeket: két japán válogatottal, a balszélső Tanabe Jukival és az irányító Isitate Majukóval, valamint a jobbszélső Csáki Viktóriával erősített mostanáig a székesfehérvári klub, de Balássi Imre elmondta, hogy a keret még nem végleges, még egy-két játékos érkezése várható.

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
23 órája

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07