Női kézi: több fiatal is felkerült a Fradi első csapatához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.10. 20:56
Megkezdte a felkészülést a Ferencváros női kézilabdacsapata, amelyhez több fiatal játékos is csatlakozott.

A fradi.hu beszámolója alapján ott voltak az új igazolások, így Katarina Tomasevics és Soós Viktória, valamint a Siófokról visszatérő Lukács Viktória, hiányoztak viszont az utánpótlás-válogatottak. fradi.hu beszámolója alapján ott voltak az új igazolások, így Katarina Tomasevics és Soós Viktória, valamint a Siófokról visszatérő Lukács Viktória, hiányoztak viszont az utánpótlás-válogatottak.

Az elmúlt szezon juniorjai közül három játékos került fel a felnőttekhez. Kocsis Ágnes és Tóth Melinda mellett Ferenczi Annamária csatlakozott a kerethez, aki a tavaszi félév során Egerben szerepelt kölcsönben. Fő feladatuk az lesz, hogy az NBI/B felnőtt bajnokságában erősítsék a Fradi csapatát. Mód Noémi, Monori Orsolya és Faluvégi Dorottya is közösen edz majd a felnőttekkel a nyár folyamán.

A FERENCVÁROS JÁTÉKOSKERET A 2014–2015-ÖS SZEZONRA
Kapusok:
Ferenczi Annamária, Szikora Melinda, Katarina Tomasevics
Balszélsők: Szarka Adrienn, Tóth Melinda, Vérten Orsolya
Átlövők: Soós Viktória, Laura Steinbach, Tomori Zsuzsanna, Monori Orsolya
Irányítók: Kocsis Ágnes, Mód Noémi, Nerea Pena, Szucsánszki Zita
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya, Kovacsicz Mónika, Lukács Viktória
Beállók: Cifra Anita, Mészáros Rea, Szamoránsky Piroska

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2026.02.04. 16:47

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Hosszabbított magyar válogatott beállójával az FTC – hivatalos

Kézilabda
2025.12.17. 11:21

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44

Férfi kézi NB I: 16 góllal győzött Szigetszentmiklóson a Fradi

Kézilabda
2025.12.06. 20:05

Újabb dán kézilabdázó igazolhat az FTC-hez

Kézilabda
2025.11.25. 20:58

Szinte lehetetlen küldetés, a Fradinak 14 góllal kellene nyernie

Kézilabda
2025.11.25. 11:21

Márton Grétával, Klujber Katrinnal és Simon Petrával is hosszabbított az FTC

Kézilabda
2025.11.22. 13:31
Ezek is érdekelhetik