Kézilabda: hengerelt a Győri ETO és az Érd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.03. 09:26
A Győri ETO és az Érd női kézilabdacsapata is fölényes győzelmet aratott szombati felkészülési mérkőzésén.

Új időszámítás kezdődött Mosonmagyaróváron azzal, hogy a Veszprém-Barabást átvéve az MKCSE révén NB I-es kézilabda-együttese lesz a városnak. Igaz, egyelőre a tíz kilométerre fekvő Mosonszolnokon készül a csapat, miután a hazai sportcsarnok építése csak nemsokára kezdődik.

Mindenesetre a kezdet több mint biztató, mert Mosonszolnokon szombat este zsúfolásig megtelt a csarnok lelátója. Persze az érdeklődés a helyiek bemutatkozásán túl a világ legjobb női klubcsapatának, a „nagy testvér” Győri Audi ETO KC vendégjátékának is szólt, meg a jótékony célnak, hiszen a bevételt a város két szociális intézménye, a Gyermekek Átmeneti Otthona és a Naposház vehette át.

Bognár-Bódi Bernadett el sem utazott a mérkőzésre, őt láz döntötte le. Kovacsics Anikó egy komolyabb húzódással küzd, míg Görbicz Anita bal térdét fájlalta, Katrine Lunde pedig szintén húzódás miatt hagyta ki a találkozót. Az ETO-ban Ambros Martín vezetőedző így elsősorban az újonnan érkezők beilleszkedésére volt kíváncsi. Hasonló feladattal birkózott a tesztmeccsen a lelkes hazaiaknál több játékos is, akiket nem keserített el a Győrtől elszenvedett nagy különbségű vereség.

Az Érdben is jól teljesítettek az újonnan érkezők, hozzájárulva a Hypo elleni biztos sikerhez.

KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Mosonmagyaróvári KCSE–Győri Audi ETO KC 14–38 (8–21)
Ld:
Tóth G. 4, Knedliková 3, ill. H. Löke 8, S. Müller 8, Szeny 4, Szepesi 4, Planéta 4

Érd–Hypo NÖ 34–24 (20–9)
Ld:
Signaté 7, Krpez, Schatzl, Triscsuk 6-6, ill. Léránt 9, Rocha 4

POTAISSA-KUPA, TORDA
Székelyudvarhelyi KC–Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK 30–26
Torda Potaissa–Mezőkövesdi KC 27–25
Székelyudvarhely–Mezőkövesd 10–0 (a Mezőkövesd levonult)
Torda– Balmazújvárosi KK 35–32
Torda–Székelyudvarhely 28–26
Mezőkövesd–Balmazújváros 30–24
A végeredmény: 1. Torda 6 pont, 2. Székelyudvarhely 4, 3. Mezőkövesd 2, 4. Balmazújváros 0

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
2026.05.03. 16:07

NB III: az Eger, az Érd és a Vasas II is győzött

Labdarúgó NB II
2026.05.02. 19:37

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2026.05.02. 09:01

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49
Ezek is érdekelhetik