Női kézi: kamerával kémkedett a dán kapitány Kecskeméten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 10:21
Pontveszteség nélkül nyerte meg a kecskeméti felkészülési tornát a magyar női kézilabda-válogatott A-kerete, méghozzá a két győzelemmel és egy vereséggel záró B-csapat előtt. Decemberben – a horvátokkal közösen – Európa-bajnokságot rendezhetünk, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy a sportágban tényezőnek számító dánok szövetségi kapitánya, Jan Pytlick is Kecskeméten töltötte a hétvégéjét. És nem szórakozni vagy pihenni érkezett…

 

„Megfigyelek, ahogy minden világverseny előtt, amikor van idő járni Európát – mosolygott Jan Pytlick, a dán női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki egy videokamerával a kezében töltötte a kecskeméti három napot. – Romániával egy csoportban vagyunk a decemberi Európa-bajnokságon, a magyarokkal meg a középdöntőben akadhatunk össze. A magyar válogatott még mindig jó, bár az Angola elleni meccsük nem volt igazán mérvadó, viszont a B-csapatukkal nagyon jó kis csatát vívtak. Ügyesek a fiataljaik is, és az Eb-n is esélyesek – hazai pályán meg főleg."

Saját együttesét szintén esélyesnek tartja, hogy ott legyen az élbolyban, de azért óvatosan fogalmazott.

„Van vagy nyolc csapat, amelyek közül bárki megverhet bárkit. Még mindig fiatal a csapatunk, de évről évre fejlődik. Ugyanakkor számunkra a kétezer-tizenötös hazai világbajnokság a mérvadó – arra készülünk igazán."

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik