Férfi kézi BL: Szegeden csak egy cél lehet, nyerni! - Ilyés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.28. 09:45
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Mol-Pick Szeged vasárnap az ukrán Motor Zaporizzsját fogadja. Ilyés Ferenc szerint hazai pályán csak a győzelem lehet a szegediek célja.

Ilyés Ferenc, az EHF-kupa-győztes szegedi együttes balátlövője ott volt 2005-ben a Motor ellen megnyert két BL-meccsen. Összesen 11 gólt dobott az ukránoknak – elevenítette fel a múltat a delmagyar.hu.

„Azért az a két találkozó jó régen volt, így egyből nem ugrik be a két meccs. Az igen, hogy idegenben elég furcsa teremben játszottunk. Küzdelmes volt mindkét összecsapás. Úgy gondolom, hogy az akkor elért két eredményt most is elfogadná mindenki” – mondta a 30. szegedi BL-meccsére készülő Ilyés a delmagyar.hu-nak.

„Ha a saját, begyakorolt játékunkat nagy tempóban tudjuk végrehajtani, akkor nem kérdéses a győzelem megszerzése. Az ukránok erősek, magasak, két remek lövővel rendelkeznek, nem véletlenül voltak ott tavasszal a BL-ben a legjobb tizenhat között. Egy BL-meccsnek egészen más a hangulata. Varázsa van, ami természetesen ránk, játékosokra is nagy hatással van. Szeged az Szeged. Itt olyan közönség segít nekünk, amellyel csakis egy a célunk: nyerni! Győzelemmel indítani a csoportküzdelmet” – tette hozzá az átlövő.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

Vasárnap, 19.15: SZEGED–Motor Zaporizzsja (ukrán) (Tv: DIGI Sport1) – élőben az NSO-n! delmagyar.hu.

„Azért az a két találkozó jó régen volt, így egyből nem ugrik be a két meccs. Az igen, hogy idegenben elég furcsa teremben játszottunk. Küzdelmes volt mindkét összecsapás. Úgy gondolom, hogy az akkor elért két eredményt most is elfogadná mindenki” – mondta a 30. szegedi BL-meccsére készülő Ilyés a delmagyar.hu-nak.

„Ha a saját, begyakorolt játékunkat nagy tempóban tudjuk végrehajtani, akkor nem kérdéses a győzelem megszerzése. Az ukránok erősek, magasak, két remek lövővel rendelkeznek, nem véletlenül voltak ott tavasszal a BL-ben a legjobb tizenhat között. Egy BL-meccsnek egészen más a hangulata. Varázsa van, ami természetesen ránk, játékosokra is nagy hatással van. Szeged az Szeged. Itt olyan közönség segít nekünk, amellyel csakis egy a célunk: nyerni! Győzelemmel indítani a csoportküzdelmet” – tette hozzá az átlövő.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

Vasárnap, 19.15: SZEGED–Motor Zaporizzsja (ukrán) (Tv: DIGI Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35

A férfi kézi BL elődöntőjében megismétlődik az elmúlt két finálé párosítása

Kézilabda
2026.05.12. 15:35

Hatalmas harc és dráma Berlinben, a Veszprém hetesekkel maradt le a négyes döntőről

Kézilabda
2026.05.06. 20:46

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
2026.05.02. 13:17

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
2026.04.30. 20:19

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
2026.04.30. 07:28

Mikler Roland: Csodák vannak, de ahhoz nem így kell játszanunk

Kézilabda
2026.04.29. 21:54

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2026.04.26. 12:07
Ezek is érdekelhetik