Női kézi BL: tovább halogatja a Fradi óvási ügyét az EHF

Vágólapra másolva!
2014.09.30. 11:43
A jelek szerint az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elszánta magát, hogy a lehető legtovább húzza az időt az FTC-Rail Cargo Hungaria óvásának ügyében, és el kell ismerni, eddig profin teszi a dolgát.

Mint ismeretes, a Fradi a bő egy héttel ezelőtti Bajnokok Ligája-selejtező után óvott, mivel ellenfele, a német HC Leipzig az utolsó másodpercben, a találkozó végét jelző dudaszót követően esett góllal egyenlített, majd jutott tovább hétméteresekkel. Az EHF először megkísérelte elhazudni a Fradi óvását, majd miután megkapta a mérkőzés EHF-delegátusa által aláírt papírt arról, hogy az valóban értesült az óvásról, a szervezet mégis befogadta az FTC keresetét, amelynek tárgyalását a hibát eleve elkövető delegátus hatáskörébe utalta, ő pedig tökéletesen elégedett volt saját munkásságával – egyből fellebbezett is az FTC.

Történt mindez a múlt pénteken (bár az egész folyamatra saját szabályzata szerint három napot ad magának az EHF), majd hétfőn a bécsi székhelyű szervezet arról értesítette a Fradit és a Leipziget egyaránt, hogy kedden este hat óráig várnak minden dokumentumot, amelyet a felek még csatolni óhajtanak az ügyhöz.

Így aztán megint eltelik két nap döntés nélkül, miközben két és fél hét múlva mindenképp elkezdődik a BL-sorozat – kérdéses, hogy kikkel a mezőnyben. Szerdán talán okosabbak leszünk.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33
Ezek is érdekelhetik