Kézilabda: multifunkcionális sportcsarnok épül Tatán

MTI MTIMTI MTI
2014.10.14. 18:28
Csaknem 500 néző befogadására alkalmas multifunkcionális sportcsarnok épül Tatán.

Amint a Tatai AC keddi közleményében jelezte: a beruházás első üteméről szóló szerződést Lázár Ottó klubelnök és Paár Attila, a kivitelező West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója írta alá.

Az építkezés első szakasza 628 millió forintba kerül, ebből önerőként 30 százalékot Tata Város Önkormányzata biztosít, a finanszírozás ezen felül a Magyar Kézilabda Szövetséghez benyújtott sportágfejlesztési program keretében a társasági adó (TAO) felajánlások felhasználásával történik.

Az új sportcsarnokban 1500 négyzetméteres játéktér lesz, és a versenysportok közül a Tatai AC két szakosztálya, a kézilabda és a röplabda kap helyet. A tervek szerint a csapatok a bajnoki mérkőzéseiket is itt játsszák majd.

Az építkezés napokon belül elkezdődik, az első ütem a tervek szerint 2015 áprilisára befejeződik. A csarnok ekkor olyan készültségi fokot ér el, hogy birtokba vehetik az iskolások és a sportolók.

A beruházás második üteme várhatóan további 400 millió forintba kerül, a forrást a következő évi TAO-felajánlások biztosítják.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05