Női kézi: óv a Fehérvár; Kiss Éva nem megy Győrbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.25. 09:47
null
Kiss Éva nyárig biztosan marad Fehérváron (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
Az érdi Kovács Anna játéka miatt megóvta a szombati bajnokit a Fehérvár női kézilabdacsapata, amely azonban megúszott egy újabb vezéráldozatot.

 

„Óvás alatt játsszuk a meccset" – idézi beszámolójában Balássi Imrét, a fehérváriak elnökét a feol.hu.

Az ok, hogy Kovács Anna, az érdiek átlövője a megelőző, a Debrecen ellen egy góllal megnyert hazai összecsapáson az utolsó percben megütötte ellenfelét, s ezért piros lappal és végleges kiállítással sújtották a játékvezetők. Ez alapból egy mérkőzésre való eltiltással jár, ám csapata fellebbezett, ami állításuk szerint halasztó hatályú, és nevezték a rangadóra. Balássi bízik abban, hogy a szövetség a szabályoknak megfelelően jár majd el az ügyben. A szövetségnél egyelőre azt várják, hogy valóban beérkezzen a Fehérvár óvása, erre három munkanapjuk van.

Ha nem lenne elég a fehérváriak baja, az alig néhány hete FKC-játékos Marija Szteriova is a térdét fájlalva hagyta el a pályát, de talán nem olyan súlyos a sérülése, mint a fél évre kidőlő Kazai Anitának. Isitate Majuko is egy ideje már sérülten játszik (a hírek szerint fáradásos törés van a lábában), ő a közeljövőben hazautazik Japánba kezelésre.

Annyi örömük lehet a fehérváriaknak, hogy a 25–20-as vereség ellenére sem úszott még el teljesen számukra a négy közé jutás esélye, ráadásul egy újabb vezéráldozatot is megúsztak: a kapushiányban szenvedő Győr által erősen környékezett Kiss Éva ugyanis nyárig biztosan nem hagyja el a csapatot.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55