Férfi kézi BL: rekordhátrányban volt, mégis nyert a Kielce

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.18. 20:32
Hihetetlen fordítást mutatott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a magyar szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev csapata, a Vive Tauron Kielce: a lengyel bajnok a szünetben kilencgólos hátrányban volt az első harminc perc után, végül mégis nyert 28–27-re a Motor Zaporizzsja ellen Kijevben.

Ahogy az EHF BL twittercsatornája megírta, a 19–10-es félidei eredmény rekordkülönbségű volt a Kielce történetében: a lengyel együttes BL-történetében mindössze egyszer fordult elő, hogy ilyen hátrányt szedjen össze a félidőre, 2003-ban Veszprémben 21–12-re állt. Ám míg akkor végül nyolccal kikapott a csapat, ezúttal a második félidőben elképesztő fordítást mutatott be, mindössze nyolc gólt kapott, az utolsó percben szerzett két találattal pedig megfordította az összecsapást, a hétgólos Karol Bielecki vezérletével 28–27-re nyert.

A Kielce – egyedüliként a mezőnyben – százszázalékos eredménnyel teljesítette a csoportkört, míg a Zaporizzsja a továbbjutás szempontjából kiszolgáltatott helyzetbe került, hiszen a csoport hátralévő két mérkőzésétől függ életben maradása.

FÉRFI KÉZILABDA BL
D-CSOPORT, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Motor Zaporizzsja (ukrán)–Vive Tauron Kielce (lengyel) 27–28
(19–10)


A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kielce (lengyel) 10 10 – – 312–271 +41 20
2. MOL-PICK SZEGED 9 6 – 3 253–241 +12 12
3. Zaporizzsja (ukrán) 10 3 – 7 283–284 –1 6
4. Dunkerque (francia) 9 3 – 6 228–238 –10 6
5. Aalborg (dán) 9 2 2 5 233–246 –13 6
6. Schaffhausen (svájci) 9 2 2 5 239–268 –29 6

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Winterthur (svájci)–Hamburg (német) 22–26
(9–14)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hamburg (német) 2 2 – – 59–50 +9 4
2. Winterthur (svájci) 2 1 – 1 49–49 0 2
3. Haslum (norvég) 1 – – 1 23–27 –4 0
4. Velenje (szlovén) 1 – – 1 28–33 –5 0
Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

A Wisla nyerte meg a magyaros rangadót a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.17. 21:13

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Reményt keltő rajt – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.09.11. 23:16