Görögország: az ultrák tüzes poklot csináltak a kézidöntőből

2015.03.31. 12:19
A hétvégén rendezték a férfi kézilabda Görög Kupa döntőjét. A balhétól nem menekült meg a finálé, amelyet a PAOK nyert meg az AEK Athén ellen 29–27-re. A két csapat ultrái miatt a mérkőzést félbe kellett szakítani, a játékvezetők az öltözőbe rendelték a csapatokat, kemény rendőri beavatkozás után sikerült csak rendet tenni.

Lángolt a lelátó, a pályára fáklyák, petárdák, üvegek repültek be. Az első félidő 17. percében (8–7-nél) az AEK-drukkerek a pályára özönlöttek. A játékvezetők ekkor rendelték el a szünetet és küldték a csapatokat az öltözőbe. Megérkeztek a rendőrök, akik kiszorították a drukkereket a csarnokból, ötöt őrizetbe is vettek. A mérkőzés háromórás szünet után folytatódott, már szurkolók és televíziós közvetítés nélkül. Lángolt a lelátó, a pályára fáklyák, petárdák, üvegek repültek be. Az első félidő 17. percében (8–7-nél) az AEK-drukkerek a pályára özönlöttek. A játékvezetők ekkor rendelték el a szünetet és küldték a csapatokat az öltözőbe. Megérkeztek a rendőrök, akik kiszorították a drukkereket a csarnokból, ötöt őrizetbe is vettek. A mérkőzés háromórás szünet után folytatódott, már szurkolók és televíziós közvetítés nélkül.

Képek és videók a mérkőzésről:

(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)
(Forrás: ultras-tifo.net)

Februárban a Görög Labdarúgó-szövetség egy hétre felfüggesztette a profi bajnokságokat a folyamatos rendbontások miatt.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
2026.08.12. 21:31

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
2026.08.12. 12:53

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
2026.08.10. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Vitális Milán megszerezte első gólját az AEK Athénban – videó

Minden más foci
2026.08.08. 20:09

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22