Női kézi BL: a nagybányaiak szerint a Győr Európa legjobbja

2015.03.06. 13:52
Nehezen legyőzhető ellenfélnek tartja a címvédő Győri Audi ETO-t a HCM Baia Mare női kézilabdacsapatának edzője, aki a két együttes vasárnapi, győri Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt az emaramures.ro román portálnak nyilatkozott az esélyekről.

Tone Tiselj, a nagybányai csapat szlovén vezetőedzője úgy vélte, a Győr annak ellenére is Európa legerősebb női kézilabdaklubja, hogy ebben az évadban néhány fontos játékosát nélkülöznie kellett. Hozzátette, a sérülések miatt a Győrnek is vannak nehézségei a vasárnapi mérkőzés előtt, ennek ellenére a magyar csapat aligha legyőzhető az otthonában. Ez az utóbbi két évben csak a Larviknak sikerült.

A honlap összeállítása szerint 500 szurkoló készül elkísérni a nagybányai csapatot Győrbe. Tone Tiselj elmondta, a szurkolóknak tudniuk kell, hogy a mérkőzés favoritja a Győr, de a nagybányai lányok is rendkívüli teljesítményt nyújtottak az elmúlt időszakban, és az elkövetkező mérkőzéseken is ezt várja tőlük. Alexandra Do Nascimento, a Nagybánya brazil szélsője is kijelentette, csapata sokkal jobb formában van, mint a február eleji nagybányai mérkőzés idején, amikor 26–18-ra nyert a magyar bajnok.

A Győri Audi ETO KC biztosan csoportmásodik lesz a középdöntőben, a Szűcs Gabriellával felálló Nagybányának azonban égetően szüksége van minden pontra a negyeddöntőbe kerüléshez.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55