Kézi: a Barca csak Karabatic után foglalkozik Iliccsel

MTI MTIMTI MTI
2015.05.20. 15:20
null
Momir Ilics szerződtetése egyelőre nincs napirenden a Barcánál (Fotó: Szabó Miklós)
Nincs favoritja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája jövő hétvégi négyes döntőjének Xavier O’Callaghan, a Barcelona igazgatója szerint.

 

A sportvezető az európai szövetség honlapjának elmondta: az a négy csapat, amelyik eljutott Kölnbe, egyenlő esélyekkel indul, így az ő együttesük, valamint a német THW Kiel, a lengyel Kielce és
az MKB-MVM Veszprém.

„Egyetlen évben sem volt ilyen kiegyenlített a mezőny, mint most. Egyetlen eredményt sem lehet megtippelni, és senki sem beszélhet most még Barcelona–Kiel döntőről” – tette hozzá a
játékosként öt BL-sikert átélő O’Callaghan.

Kiemelte: a katalán együttes most erősebb, mint tavaly volt, ám elődöntős ellenfele, a Kielce is nagyon rutinos, jó edzője van – a magyar szövetségi kapitány Talant Dujsebajev –, és erős a kerete.

Az igazgató a veszprémi Momir Ilics barcelonai szerződtetésével kapcsolatban annyit mondott, csak akkor néznek körül a játékospiacon, ha Nikola Karabatic elhagyja őket, de mindennel meg kell várni a final four végét, addig a szezonra összpontosítanak.

A kölni négyes döntőt jövő szombaton és vasárnap rendezik. Először a Barcelona találkozik a Kielcével, majd a legutóbb 2012-ben bajnok Kiel meccsel a tavalyi negyedik Veszprémmel. A helyosztókra másnap kerül sor.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR
DÖNTŐ (Köln, május 31.)
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce18.00
V: Din, Dinu (románok)
A 3. HELYÉRT
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce15.15
V: M. Johansson, Kliko (svédek)
ELŐDÖNTŐ (Köln, május 30.)
Barcelona (spanyol)–Vive Tauron Kielce (lengyel)
15.15
V: Licis, Stolarovs (lettek)
THW Kiel (német)–MKB-MVM VESZPRÉM18.00
V: G. Nacsevszki, Nikolov (macedónok)

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09