Kézilabda: az MVM növeli a veszprémi támogatás összegét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.07. 16:51
Az MKB Bank visszalépése ellenére sem csökken a veszprémi férfi kézilabdaklub költségvetése, az MVM ugyanis korábbi megállapodásnak megfelelően növeli a támogatás összegét, s további három évig a csapat fő támogatója marad.

„Nem ért felkészületlenül bennünket az MKB Bank bejelentése, mert már egy éve is tudtuk, hogy jelentős pénzügyi nehézségek miatt szanálás alá kerülhet. Köszönettel tartozunk azoknak a döntéshozóknak, akik elismerésük és biztatásuk jeléül egy évtizeden át biztosították számunkra a csapatépítés lehetőségét, amelynek köszönhetően megőriztük a helyünket a hazai rangsor első helyén, és immár kétszer is a Bajnokok Ligája négyes döntőjének résztvevői lehettünk” – idézi a Telekom Sporthír Szolgálat Fonyó Károlyt, a mostantól MVM Veszprém néven szereplő klub elnökét.

„A várható bejelentésről klubon belül már szó esett, így július végi visszatérésük után a játékosoknak sem okozhat majd nagy meglepetést az MKB Bank megváltozott szerepvállalása. Kérdéseikre természetesen egyenes választ fogunk adni. Elmondhatjuk például azt, hogy két esztendővel ezelőtt, amikor társ-főtámogatói szerződést írtunk alá az MVM-mel, abban állapodtunk meg, hogy az MKB Bank esetleges visszalépése után, új partnerünk növeli a támogatásának összegét” – szögezte le az elnök.

„Biztonságunk fokát tovább növeli, hogy az MVM-re, mint névadó főtámogatóra a következő három esztendőben is számíthatunk. A csapat pénzügyi háttere tehát továbbra is szilárd, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt években fokozatosan növekedett a velünk együttműködő partnerek száma. Nem lesz tehát semmiféle leépítés, ahogy a célkitűzéseinket sem fogjuk megváltoztatni. Ezt nem csak a játékosainknak és a szakembereinknek, hanem a lelkes szurkolótáborunk minden tagjának is tudnia kell” – mondta Fonyó.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36