Női kézi: Győrben folytatja a világ egyik legjobbja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.03. 12:30
null
Nora Mörk személyében a világ egyik legjobbja igazol Győrbe (Fotó: AFP)
A következő szezontól három éven át a Győri Audi ETO KC-ban folytatja a pályafutását a világ egyik legjobb jobbátlövője, a larviki Nora Mörk.

 

A norvég kézilabdázó először közleményben ismerte el, hogy hét esztendő után, jövő nyáron elhagyja a Larvikot, és a következő szezontól a kisalföldi együttesben játszik. A Győri ETO bejelentette: hároméves szerződést kötött az átlövővel.

A Bajnokok Ligája-győztes 24 éves kézilabdázó a norvég elitcsapat, a Larvik és a válogatott egyik húzóembere, az elmúlt szezonban bekerült az Eb és a BL álomcsapatába is, s csak azért nem olimpiai bajnok, mert súlyos sérülése miatt lemaradt a 2012-es londoni játékokról.

„Hét, Larvikban töltött év után elérkezettnek láttam az időt, hogy váltsak, és valami újat próbáljak ki – nyilatkozta Nora Mörk. – Ahogy a győri klubot megismertem az utóbbi években, a munka, a célok, a közösség igazán nekem való, úgy gondolom, nagyon jól fogom ott érezni magam. Azt is elmondhatom, hogy az ETO szurkolótábora, a hazai meccsek hangulata mindig megfogott Győrben, és többször gondoltam arra, hogy ezt az érzést én is átélném egyszer. Természetesen az ETO-ban játszó norvég csapattársaimmal is beszélgettem, közülük Heidi Löke áll hozzám legközelebb. Ő az egyik oka, hogy végül a Győr ajánlatát fogadtam el.”

„Nora jelenleg a legszűkebb világelit tagja a női kézilabdában, ezért nagy fegyverténynek tekintjük a szerződtetését – mondta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke – Ezt a rangot nemcsak kimagasló tudásának köszönheti, hanem egyedi hozzáállásának, mentális erejének és küzdeni tudásának.”

A klubelnök ezzel arra utalt, hogy Mörk 2011-ben egy súlyos térdprobléma miatt közel két évet volt kénytelen kihagyni pályafutásából, amely után képes volt újra csúcsformába kerülni, és a világ legjobbjai közé küzdötte magát.

A norvég Tv2 arról is ír, hogy a 2010-ben és tavaly is Eb-aranyat nyerő Mörk érkezése miatt válogatottbeli poszttársa, a 31 éves Linn Jörum Sulland várhatóan csak egy idényt tölt Győrben. Ő a nyáron szintén a Larviktól érkezett a zöld-fehérekhez.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik