Női kézi-vb: „Hasonlóan gólerős átlövőjátékkal messzire jutunk”

Vágólapra másolva!
2015.12.07. 10:11
Az első nyolcba kerülés a reális cél, de a korábbi válogatott kézilabdázó, Deli Rita szerint legjobbjainknak ott a helye a négy között a Dániában zajló női világbajnokságon. Erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában nyilatkozott a 43 éves, egykori átlövő.
„Az első nyolcba kerülés reális célkitűzés, de szerintem ezzel a kerettel a magyar válogatottnak a négy között a helye – mondta Deli Rita. – Németh András szövetségi kapitány két azonos képességű csapatot is pályára tud küldeni, hosszú a kispadunk. Fizikailag egységes játékosok vannak a keretben, mindenki képes több rendszerben és több poszton is játszani, így a szakember megfelelően tudja forgatni a csapatot és variálni a taktikát. Hasonlóan gólerős átlövőjátékkal messzire jutunk, az a folytatásban is meghatározó lesz. A szélsőjátékot lehet és kell még erőltetni, abban vannak még tartalékjaink. Biztos vagyok abban, hogy a vb-n meccsről meccsre egyre jobbak leszünk. Még bőven van ebben a csapatban, akkor leszünk majd a legjobbak, amikor a még erősebb ellenfelekkel találjuk szembe magunkat. A keretben a legjobbak vannak, az őszi teljesítménye alapján talán Szikora Melindának van esélye arra, hogy hasonló forma esetén szóba kerüljön az olimpiai keretben, amennyiben meglesz a kvalifikációnk.”

A magyarok a Tunézia elleni biztos győzelemmel (39–20) kezdték a vb-t, majd vasárnap küzdelmes mérkőzésen Szerbiát is felülmúlták (32–26). Utóbbin Zácsik Szandra és Tomori Zsuzsanna összesen 17 gólt szerzett.

„Mindketten klasszis teljesítményt nyújtottak. Amikor az első félidő végén pihenhettek egy kicsit és próbáltunk szerkezetet váltani, azon a hőfokon nehéz volt pótolni őket a beszállóknak. A szerbek ellen új védekezési variációval készültünk, a kettes védők bátran léptek ki a falból, a lövőiket így még távolabb szorítva, ami nagyon jól sikerült. Montenegró ellen kedden hasonlóra számítok, hiszen nekik kimondottan erős lövőik vannak, bár ott azért valamivel zártabb védekezés kell, hiszen beállóban masszívak.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
11 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik